2013. január 27., vasárnap

Ínyenc sajtfondü ropogós zöldségekkel

Hozzávalók

  • 3,5 dl tejszín, 
  • 25 dkg krémsajt, 
  • 10 dkg sajt (füstölt), 
  • só, 
  • bors (őrölt), 
  • 3 db paradicsom, 
  • 1 dl száraz fehérbor, 
  • 1 db közepes kígyóuborka, 
  • 2 szál sárgarépa, 
  • 1 csokor piros retek, 
  • rozsos pékáru
A tejszínt nyeles forralóba öntjük, majd felforraljuk, beletesszük a krémsajtot és a reszelt füstölt sajtot. Ezután lassú tűzön, állandóan kevergetve addig főzzük, amíg a sajtok megolvadnak. Sóval, az őrölt színes borssal, fűszerezzük, majd hozzáadjuk az apró kockákra vágott, magtalanított paradicsomot, és hozzáöntjük a száraz fehérbort.
A mártogatnivalóhoz meghámozzuk az uborkát és a sárgarépát, vékony hasábokra daraboljuk, a piros retket cikkekre vágjuk, a rozsos pékárut pedig kisebb darabokra szeljük. Mindegyik mártogatnivalót külön kis tálkába tesszük, a forró sajtfondüt porcelánedénybe töltjük, majd minden hozzávalót tálcára téve, együtt kínáljuk.

Jó étvágyat kívánunk!


inyenc_sajtfonduallo.jpg 

2013. január 22., kedd

Illatozó fűzér készítése

Hogyan kell illatozó fűzért készíteni?

saját fotó
Télen a meleg lakásból nem hiányozhatnak a jellegzetes fények, színek és illatok sem. A kandalló előtt ülve, plédbe burkolózva, kedvenc könyvünket olvasva és forró puncsot kortyolgatva hangulatunkat még kellemesebbé teheti például egy illatozó fűzér. Egy olyan fűzér, amelyet az ősszel, illetve tél elején összegyűjtött és megszárított termésekből készíthetünk el. Lássuk, hogy hogyan!

Lépések

  1. Gyűjtsünk össze „fűznivalókat”! Érdemes szárított termésekkel dolgozni, mert így a felfűzésük könnyebb, illetve tartósabb és illatozóbb lesz a füzérünk. Néhány példa: szárított narancskarika vagy citromkarika, szárított, kisebb méretű mandarin vagy lime, szárított bogyós termések (például csipkebogyó), fahéj (például a ceyloni fahéj jóval puhább), szárított babérlevél vagy egyéb kisebb méretű szárított levél, kis fenyőág, kisebb toboz, továbbá virágboltokban és kézműves boltokban beszerezhetünk egyéb, akár egzotikus helyekről származó szárított terméseket is.
  2. Fúrjunk-faragjunk! A keményebb terméseken (például fahéj) célszerű kisebb fúróval, vagy szeg és kalapács segítségével lyukat fúrni, hogy könnyebben fel tudjuk őket fűzni.
  3. Fűzzünk be egy nagyobb tűbe vastagabb, világos színű cérnát vagy vékonyabb damilt! Hosszabb cérnát/damilt kell befűznünk a tűbe, mint amekkorára tervezzük a füzérünket, mert a végén célszerű a megmaradt részből akasztót készíteni.
  4. Fűzzük fel a terméseket! A tű és a cérna/damil segítségével egyéni ízlésünknek, kreativitásunknak, vagy a különböző formák harmonikus elrendezésének megfelelően fűzhetjük fel egymás után a terméseket. A fűzér hossza a termések mennyiségétől függően változó lehet. Egy rövidebb fűzér is lehet nagyon mutatós, egy hosszabb pedig jól mutathat például az ablaknál lelógatva.
  5. Készítsünk akasztót! A termések felfűzése után a megmaradt cérnát húzzuk ki a tűből, és visszahajtva a fűzér tetejéig, kössük össze szorosan a terméseket tartó szállal.
  6. Illatozzon a fűzér! Ha nem lenne elég a felfűzött termések illata, akkor a kész fűzér különböző „szintjeire” csepegtethetünk illóolajat, amely különböző aromákban kapható (a télhez jól illik például a vanília, a karácsony vagy a mézeskalács illatú). Hetente-kéthetente érdemes újra néhány csepp illóolajat csepegtetni a fűzérre, hogy továbbra is illatozzon.
  7. Akasszuk fel a fűzért! A lakás bármely pontján elhelyezhetjük a fűzért, dekorációként sem utolsó.

 Tippek

  • Díszítésként szalagból masnit is köthetünk a fűzér tetejére.
  • Ha nem akarunk fúrással bajlódni, akkor a keményebb terméshez ragasztópisztollyal vagy pillanatragasztóval ragaszthatunk egy puhább termést, amelyen már könnyen átmegy a tű (például egy fahéjrúddal kezdjük a fűzért, és ehhez ragasztunk hozzá egy szárított csipkebogyót, és ennél a termésnél kezdjük meg a szó szerint fűzést). Továbbá ha egy kis méretű toboz következik a sorban, akkor annak a pikkelyei között szorosan átvezethetjük a cérnát, és így folytathatjuk a következő termés felfűzését.
  • A terméseket nemcsak felfűzhetjük, hanem egyszerűen egy tálkába/kosárkába téve, és illóolajjal meglocsolva is felhasználhatjuk.


 Amire szükséged lehet

  • szárított termések
  • cérna/damil
  • kisebb fúró, vagy kalapács és szeg
  • illóolaj
  • szalag

Figyelmeztetések

  • Óvatosan fúrjuk át a keményebb terméseket, illetve a termések felfűzésénél is ügyeljünk arra, hogy nehogy a tű belefusson az ujjunkba!
  • Ne csepegtessünk túl sok illóolajat a fűzérre, mert a túl intenzív illattól rosszul is lehetünk!

2013. január 18., péntek

Vendégváró 3 fogásos menü 4 főre

Olaszos gombaleves gazdagon 

olaszos-gombaleves
Hozzávalók:
  • 30 dkg vegyes gomba (például laska, csiperke és sötét trombita gomba volt)
  • 1 teáskanál gombapor (én szoktam a gombaszezonban házilag készíteni)
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyem gyökér
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 nagyobb gerezd fokhagyma
  • 1 paradicsom
  • 2 evőkanál paradicsom püré, vagy paradicson sűrítmény 1,5 dl-re felhigítva, vagy 1,5 dl házi paradicsomlé
  • 1 evőkanál cukor- és ketchup
  • 1 púpozott teáskanál szárított leveszöldség keverék, vagy vegamix, vagy bio zöldségleves kocka
  • kakukkfű, oregánó, bazsalikom, rozmaring, borsikafű, vegyes bors vagy olaszos fűszerkeverék
  • 1 evőkanál kukoricaliszt
  • 1 csokor friss petrezselyemzöld
  • 1-2 friss bazsalikom levél
Elkészítése:
  1. Az apróra vágott vöröshagymát egy kevés zsiradékon feltesszük dinsztelődni.
  2. Amikor már rózsaszínre üvegesedett, akkor hozzáadunk minden fűszerből egy kicsit, és még pár másodpercig tovább pirítjuk.
  3. Majd belezúdítjuk a karikára aprózott sárgarépát és petrezselyem gyökeret. Picit megsózva tovább pároljuk még 5 percig.
  4. Majd hozzáadunk 2 gerezd fokhagymát, és az egész paradicsomot (aki nem jut hozzá ízes paradicsomhoz, az 1 evőkanál paradicsom pürével helyettesítheti)
  5. 2-3 percig pároljuk, majd következett az apróra vágott vegyes gomba. Amikor beletettük, azt is lesózzuk egy leheletnyit, és hozzá adjuk a vegamixet. Addig kevergetjük, amíg egy kicsit megszöttyösödik, és elkezdett összeesni. Ekkor hozzáadunk másfélszer annyi vizet, amennyi ellepi, majd hagyjuk majdnem készre főni.
  6. Amikor már majnem megfőtt, előtte hozzáadjuk a fűszerek másik felét, belenyomjuk frissen a maradék egy gerezd fokhagymát, és hozzáadjuk a kechupot.
  7. Majd 1,5 dl házi paradicsomlében (vagy vízzel higított pürében) elkeverünk 1 púpozott evőkanál kukoricalisztet, és ezzel besűrítjük a levest. 
  8. Hagyjuk még egyet rottyanni, és pótoljuk az elfött vizet.
Tálaláskor apróra vágott friss petrezselyemzölddel megszórjuk a tetejét.
Levesbetétnek levesgaluskát főzünk bele.
Tejföllel tálaljuk.

Sajtos rakott csirkemell krumplipürével és alampaprikával


A recept hozzávaló:

  • 1 kg filézett csirkemell
  • tej
  • tojás
  • liszt
  • reszelt sajt
  • tejföl (vagy tejszín)
  • 1 kg krumpli
  • 20 dkg vaj

Elkészítése:

A csirkemellet egy éjszakára annyi tejbe tesszük, amennyi ellepi. Lecsepegtetjük, sózzuk (ízlés szerint), majd mintha rántott húst készítenénk, bepanírozzuk, csupán a prézli helyett reszelt sajtba forgatjuk. Egy jénai tálat bőven kikenünk margarinnal, majd erre rátesszük a sajtos mellet, megszórjuk még egy kis sajttal, leöntjük a tejföllel vagy a tejszínnel, és a következő sor csirkemellet rárakjuk.
Kb. 3-4 sort kapunk. Túl vastag, magas ne legyen, hogy jól át tudjon sülni. A tetejét még egyszer megszórjuk a sajttal és egy kis margarinnal, majd lefedjük a jénai tetejével, és hideg sütőbe tesszük. Addig sütjük, amíg szép piros lesz a teteje.

Krumplipüré:

Tisztítva 1 kg krumplit felkockázunk, és só nélküli vízben puhára főzzük. Leöntjük róla az összes vizet. Krumplitörővel megtörjük, szeletelünk bele 20 dkg vajat, teszünk bele 2 csapott kávéskanál sót, és ráöntünk 1 dl tejet. Kézimixerrel habosra, simára keverjük. A vaj miatt nem egy fogyókúrás köret, de nagyon-nagyon finom, és jól formázható : D


Savanyúságnak káposztával töltött almapaprikát tálalunk.


 

Desszert:

A legegyszerűbb muffin

Hozzávalók:

  • 2 bögre liszt
  • 1 bögre cukor 
  • 1 bögre tej
  • 0,5 bögre olaj
  • 1 tojás
  • 1 cs sütőpor
1 bögre=250 ml

Elkészítés:
  1. A lisztet a sütőporral elvegyítjük.
  2. A tojást habosra keverjük és hozzáadjuk a cukrot, valamint a tejet és az olajat is. 
  3. Végül az egészet elkeverjük.
  4. A muffin formákat kivajazzuk vagy muffin papírral béleljük.
  5. A masszát a formákba öntjük és 175-180 fokon tűpróbáig sütjük.      
  6. Ízlés szerint csoki- vagy gyümölcs darabokat tehetünk a muffintésztába. Nagyon finom, ha sárgabarack joghurttal töltjük a tésztát.
 

2013. január 16., szerda

Hamis Tiramisu receptje

Hozzávalók 4 főre
   
1 csomag vanília pudingpor    
1 csomag babapiskóta    
1 dl sütőrum    
2 evőkanál kakaópor    
1 csésze feketekávé

Elkészítési idő: 20 perc
Főzési idő: 10 perc

Elkészítés:

A pudingporból a recept szerint pudingot készítünk.
Egy tál alját beborítjuk babapiskótával, és ráöntjük a pudingot.
A következő réteghez a piskóták egyik végét rumba, a másik végét kávéba mártjuk, és így rétegezünk tovább.Az utolsó réteg puding tetejét kevés kakaóval megszórjuk. Tálalás előtt néhány órára hűtőbe tesszük.Majdnem olyan, mint az igazi. Jó étvágyat!


2013. január 7., hétfő

Téli fagyi házilag

A téli fagyit bizonyára sokan kedvelték gyerekkorukban. Most megmutatjuk, hogyan készítsük el házilag. Ez a recept a minőségi alapanyagoknak köszönhetően sokkal finomabb a boltinál.

Kakaós, vanília-, citrom- és kókuszízű krémmel töltött étcsokiba mártott ostyatölcsér a téli fagyi. A ’70-es évek szocialista édességiparának egyik remeke, mely a mai piacgazdaságban is velünk maradt. A közértekben és ABC-kben a pénztár melletti kis fehér rácsos polcokon lehetett fellelni, de kizárólag a téli hónapokban.
A téli fagyi nem tartozott az édességipari csúcstermékek közé, mégis sokakat vonzott, hogy télen is tudnak "fagyit" enni. A fekete csoki záró réteg volt a fagyi legízletesebb része, de sokan kedvelték a tölcsér aljáig meghúzódó kakaós krémet is. A kakaós krémet csak erős nyelvizmokkal lehetett nyalni, aki ilyenekkel nem rendelkezett az együtt harapta a tölcsérrel. A téli fagyi túlélte a rendszerváltást, a hazai édességipar jelentős átrendeződését, és mai napig az élelmiszer termékpalettát szinesíti.

Íme a különleges téli fagyi recept:
Hozzávalók 12 db “fagyihoz”:

A tölcsérhez:
40 ml víz
½ citrom leve
8 dkg porcukor
5 dkg vaj
2 db tojásfehérje,
6,5 dkg tönköly fehér liszt

A töltelékhez:
20 dkg natúr gyúrható marcipánmassza
5 dkg étcsokoládé
3 evőkanál barackpálinka

Extra eszközigény:
szilikonlap

23432_teli-fagyi1-400.jpg
A vizet egy gyorsforralóba tesszük a citrom levével és két evőkanál porcukorral. Sziruposra főzzük, majd levesszük a tűzről, és belekeverjük a vajat. Az így kapott massza legyen csomómentes.
A tojásfehérjéket félig felverjük, majd apránként hozzáadjuk a maradék porcukrot is. Addig verjük a habot, amíg kemény és fényes nem lesz.

A tojáshabhoz a kézi habverővel kanalanként hozzákeverjük az átszitált lisztet. Ehhez csorgatjuk és keverjük a vajas szirupot. Egy hozzávetőlegesen palacsinta tészta állagú folyadékot kapunk. 10 percet pihentessük.

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, légkeverésen 180 fok. A tepsire helyezzük rá a szilikonlapot. Nagyon fontos a szilikonos sütőlap, a sima sütőpapírról nagyon nehéz leszedni a kisült lapokat. Ha minél több sikeres tölcsért szeretnél, akkor javaslom, szilikonlap nélkül ne láss hozzá.
Egy normál méretű evőkanalat veszünk, és a szilikonlapra egymástól messze négy kanálnyi masszát kimérünk. A kanál domború felével kb. 10-12 cm átmérőjű korongokká lapítjuk a masszát, majd azonnal tegyük a sütőbe. Kb. 4-5 perc alatt elkészül a tészta. Amikor már 1-2 mm vastagságban pirosas, barnás lesz a korongok széle, akkor vegyük ki.

Egy kés vagy egy éles spatula segítségével mindig egyet vegyünk le a lapról, és azonnal tekerjük tölcsér alakúra. Majd a többit is olyan gyorsan, amennyire csak tudjuk. A masszából 12 tölcsér süthető, azaz három tepsivel számoljunk. A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, majd a pálinkát belekeverjük, a marcipánt belegyúrjuk.

A masszát osszuk 12 részre. A tenyerünkkel először golyó alakúra formázzuk, majd egyik felénél elvékonyítjuk őket tölcsér alakúra. A formázott masszát óvatosan belenyomjuk a tölcsérekbe. A fagyi tetejét tetszés szerint dekorálhatjuk magokkal, kandírozott virággal.

Forrás